Márton Gyöngyvér ajánlja



Zsögödi Nagy Imre Följegyzések című kötetét
 
Gazdag életút áll a neves festővé lett Nagy Imre mögött, mire az 1950-es évek közepén belevág visszaemlékezéseinek megírásába.
Az önéletrajzi keretet hol szűkíti, hol tágítja a sok kitérő, a sok időbeli előre és visszautalás, a lendületes, kisebb-nagyobb korszakokat átfogó leírás. A rajzoló, a festő vonalvezetése diktálja a mondatok ütemét, sajátos, erőt sugárzó ritmusát. Tompa László verse (Este egy székely festőnél) hitelesen közelít: „E képek folyvást hatalmasodó erővel igéznek”.

Megelevenednek az írásban is a természetbe ágyazott gyermek- és ifjúkor eseményei, az egész életre kiható legfőbb élmény: az együtt létezés a tájjal, az őserőt jelentő természettel. Mélyreható a megismerés folyamata, akár a játék, akár később, a megélhetést segítő munka, vagy az alkotás, a teremtés részeként. Naturalisztikus nyerseséggel, lírai könnyedséggel vagy éppen drámai tömörséggel, hol lényeget megmutató részletekben, hol monumentális ívben, mindig hitelesen ábrázol. A háborúkat megjárt, forradalmat is megélt festő sokféle tapasztalata, néhol szemérmes bölcsessége az írásban is összegződik. Lendületes, életszerű a tömör, vagy a fejleményeket összegző, föltáró beszámoló.
Családjáról, emberi kapcsolatokról, életre szóló barátságokról vall tömören, drámaian, nyíltan és mégis szemérmesen. Sok kollégáját név szerint is nagy szeretettel idézi meg, a magyar és a népi kultúra értékeiről büszkén, más népekről, más kultúrákról nagy empátiával, érdeklődéssel ír. Mindvégig átsüt a visszaemlékezésen a legfőbb alkotói erények egyike, a nagy művészek jellemzői közt számon tartott őszinteség. Csak igazán jó művész képes ennyire megnyílni, belső világát a külvilággal ilyen természetességgel megosztani, főleg ha más eszközökkel, mint amelyek leginkább sajátjai: itt a színek, vonalak, formák mestere szavakkal, írással jeleníti meg a maga világát, gondolatait, a megélt, áldozatos élet értékteremtő küzdelmét.