Székely Könyvtár 9 – Zsögödi Nagy Imre: Följegyzések



Molnár Vilmos

 

Zsögödi Nagy Imre: Följegyzések

 

„Este azzal voltam elfoglalva, hogyan jöjjek be; reggel, hogy miképpen váljak le a házról” – írja gyermekkorára emlékezve a festő Nagy Imre a Följegyzésekben. Egy idilli gyermekkor képe rajzolódik ki, amelyben a felcseperedő emberpalánta az alváson kívül minden idejét a szabadban, vízpartokon, erdőkön és mezőkön tölti, s az önmagára meg a világra eszmélése is a természettel való szoros kapcsolat mellett és nyomán történik.

A halászat, madarászat, vadászat egész életében kedves elfoglaltsága maradt, s nemcsak sok örömet szerzett neki, de megfigyelőképességét is erősítette. A jó festő mindenekelőtt jó megfigyelő kell legyen. Nemcsak kívülről ismerni meg alaposan a dolgokat, lényeket, de kilesni jellemző sajátosságaikat is. A természet megtanít hallgatva figyelni: a halász-vadász-madarász tevékenysége eleve eredménytelen, ha nem tud néma, de erősen figyelő részévé válni a tájnak. „Hallgass, légy csendben, s minden megszólal” – fogalmazza meg a titkot Nagy Imre.

A szótlan figyelés lényének fontos jellemzője lett. Amikor már elismert festőként bebarangolta Európa emberektől nyüzsgő nagyvárosait, akkor is ez szolgált egyik mulatságául: „Esténként a Citybe mentünk, ahol magyar barátainkkal a magyar vendéglőben találkoztunk. Nagyokat hallgattam, s élveztem ezt a sokfelől összehányódott embert.”

Nagy Imre sokfelé megfordult, több ízben tartózkodott hosszabb ideig Magyarországon is. Az ottani művészkörökben mindig jól eligazodott, neves festő- és íróbarátokat szerzett mindenütt. Hogy mégis mindig visszatért Zsögödbe, arról ismét csak az itthoni táj és a természettel napi kapcsolatban álló itteni emberek tehettek. A gyermekkorában látott lófürösztés képe az Oltban egész életére elkísérte és mindig hazahívta: „Ez az a kép, ami miatt Zsögödöt nem tudtam otthagyni. Pedig sokszor jött, hogy helyet cseréljek. De a nyár, ha csak nézem is ezeket az ismétlődő képeket, a paradicsomi gyermekkor korlátlan örömeinek emlékét idézi...”

A „hosszú, néma lesben” állás kinn a szabadban alázatra tanít: az ember bár igen érdekes, de csak kis része a természetnek, amelyben bőven vannak még más csodák is. Aki a természettől tanul, annak művészetétől távol áll az emberi világ számos sallangja: hamis pózok, mesterkéltség, tetszelgés, hamisság, divatok után futkosás. A természettel való szoros szimbiózis megóv a ferdítésektől, túlzásoktól, megtanít a maguk valójában látni és láttatni a dolgokat. Amikor könyve lapjain rákérdez, hogy mi is lehetett képei sikerének titka a szászok között, úgylehet fején találta a szöget saját művészetének lényegét illetően: „Az az új hang, amire az embereknek oly nagy szükségük volt, a természet, a nép, az egészséges élet szaga, amit nagy pénzzel is megvásároltak, s örömmel raktak a falukra?”

A természettel való szoros kapcsolat létformája (volt?!) az itteni embereknek. Nagy Imre ebben látta a székelység megmaradásának kulcsát is: „Majdnem minden székely falunak a falun kívül van egy kicsi havasi gazdasága, ahol télen feleteti a nyáron készített szénáját. Állandó forgásban és újraszületésben él az ember a havasi ózondús levegővel, mintegy ezer méter magasságban, ahol ingyen szerezte a piros vérsejteket, s az esetleges családi perpatvarok is lehiggadtak. Összerúgta az asszonnyal a port? Felment a havasra, s utána ment minden rendjében. A család többi tagjai is örökös kapcsolatban voltak a természettel. Ez a cirkuláció mentett meg sok népet a pusztulástól.”

Öntörvényű ember volt Nagy Imre, mindig a maga útját járta, függetlenül a körülötte zajló, folyton ellenkező végletekbe átcsapó XX. századi nagy csiricsáré zsibvásártól. És neki lett igaza, nem a különféle politikai zsibvásárosoknak. Öntörvényű volt, de sohasem önző. Mintagazdaságát is azért hozta létre éjt nappá tévő gürcöléssel, hogy egy majdani művésztelep alapjaként szolgálhasson. Nem rajta múlott, hogy ez akkor nem sikerült, a zsibvásáros kor beléköpött a levesbe.

Akinek van szeme a látáshoz, márpedig egy jó festőnek van, az írásban is izgalmas és fontos dolgokat tud elmondani. Könyve oldalain az egymást követő sorokban szemünk elé varázsolja azt, ami képein is megfog. Ahogy rajzain vonalakkal és képein színekkel mesélni volt képes, úgy szavakkal festeni is tudott. Úgy gondolom, könyve több a szokásos művész-memoároknál. A Följegyzések nemcsak a nagy festő életútjának, művészi útkeresésének érdekes részletekben bővelkedő dokumentuma, de irodalmi alkotásként is megállja a helyét. Ebben a könyvben a festő Nagy Imre íróként is bizonyított.

 

Márton Gyöngyvér ajánlója

 

Ex Libris (rajzolta: Siklódy Ferenc) az előfizetők könyvei számára

Digitális verzió (pdf) letöltése