Loading...
Paál Árpád

Válogatott írások

Bárdi Nándor - Horváth Sz. Ferenc

Paál Árpád (1880–1944) a romániai magyarság politikai és a kulturális életére nagy hatással bíró személyiség volt. A pártpolitikai vezető szerepén túl, a korabeli közvéleményt orientáló napilapok (Keleti Újság, majd az Erdélyi/Magyar Lapok) szerkesztője és közírója, mai fogalmaink szerint véleményvezér és referenciapont. Mint a Kiáltó Szó (1921) egyik társszerzőjét mindenki ismeri, aki az erdélyi magyarság korabeli történelmével foglalkozik. Paál óriási életművéből (csak az újságcikkei száma meghaladja az ezret, a tízes évektől haláláig vezetett naplója is több mint ezer oldal) nagyon kevés lett újra kiadva. Munkásságának publicisztikai oldala ismeretlen a nagyközönség számára. Ezt a hiányosságot kívánja kötetünk pótolni. A közölt cikkek könnyebb értelmezése érdekében előbb Paál Árpád életpályáját vázoljuk, majd bemutatjuk gondolkozásának különböző korszakait és körülírjuk az életmű kulcsfogalmait, illetve az ehhez kapcsolódó válogatás szempontjait.

Életpálya

Paál Árpád Brassóban született 1880. október 16-án. Miután középiskoláit ugyanott, valamint Kolozsváron és Székelyudvarhelyen 1898-ban befejezte, Kecskeméten jogtudományt tanult. 1903-ban, illetve 1905-ben a kolozsvári Ferenc József Tudományegyetemen államtudományi és jogtudományi doktorátust szerzett. Már egyetemi tanulmányai alatt rendszeresen publikál közigazgatási és bölcseleti kérdésekről. 1908-tól Székelyudvarhelyen vármegyei közjegyző, 1916 őszén ő szervezte meg a lakosság és a közigazgatás román betörés előli menekülését a Tiszántúlra. Megyeszerte közismert lesz és egyre érzékenyebb a szociális kérdések, a közigazgatási visszaélések iránt. A Tisza István vezette Munkapárt helyett a Függetlenségiekkel tart, az Erdélyi Szövetség regionalista (ótranszilvanista) nézeteit is magáévá teszi. 1918 őszén Udvarhely vármegye alispánja lett. A november 2-án megalakult székelyudvarhelyi Székely Nemzeti Tanács elnökévé választotta. Noha december 6-án Székelyudvarhelyre román csapatok vonultak be, ő 1919. január 9-én feleskette a vármegye hivatalnokait a Károlyi-kormányra és közben a Székelyföld külön entitásként való elismeréséért szervezkedett. Ezért a román megszálló csapatok letartóztatták. Fogsága alatt megírta az Emlékirat a semleges, független székely államról című tervezetét, amely az addigi székelyföldi autonómiatörekvések legrészletesebb megfogalmazása. Miután hosszas meghurcoltatás után a román katonai hadbíróság felmentette, április 20-án Paál visszatérhetett Székelyudvarhelyre. Ott az általa is szervezett és az erdélyi tisztviselői kart Magyarországgal összekötő Szellemi Front elnevezésű, a passzív ellenállást propagáló mozgalomban vállalt vezető szerepet. Ezért a román prefektus a városból kitiltotta és Kolozsvárt tette meg kényszerlakhelyéül. A trianoni békeszerződés aláírása, vagyis Erdély Romániához való csatolása után Paál felismerte, hogy a tétlen kivárás hiábavaló, miközben formálódik az új román politikai rendszer. A Keleti Újság munkatársaként, a Napkelet folyóirat számára írt tanulmányaiban, a Magyar Szövetség egyik szervezőjeként Erdélyt járva a politikai aktivitást, az elszakított magyarság politikai és társadalmi önszerveződését propagálta. A Kós Károllyal és Zágoni Istvánnal szövetkezve írt Kiáltó Szó politikai röpiratban – cáfolva az 1848 utáni passzivizmusra való hivatkozást – a nemzeti közösség megszervezését tematizálta. A Magyar Szövetség betiltása után a Kós Károly fémjelezte Magyar Néppárthoz csatlakozott, amely a kisebbséggé lett erdélyi magyarság minél szélesebb körű és demokratikus megszervezésére helyezte a hangsúlyt, a Magyar Nemzeti Szövetség és az egyházak egység- és stabilitásigényével szemben. A két párt egyesülése után Paál meghatározó politikusa lett az 1922. december 28-án létrejött romániai Országos Magyar Pártnak (OMP). A Keleti Újság vezércikkírójaként szociálisan érzékeny polgári radikalizmust képviselve értelmezte folyamatosan a bukaresti, erdélyi és budapesti politikai változásokat. Miután 1925-re lapja elvesztette politikai függetlenségét, fiatal székely újságíró kollégáival átvette a kolozsvári Újság című lapot. Ezt anyagi okokból előbb az OMP-nek bocsátotta rendelkezésére, majd 1927-ben megszüntette, miután a párt hivatalos napilapja a Keleti Újság lett. 1927–1931 között az OMP képviselője volt a bukaresti parlamentben, 1929-ben a párt kolozsvári szervezete elnökévé választotta. Mindeközben széleskörű újságírói és előadói tevékenységet végzett, részt vett új szervezeteket alapításában (Erdélyi Szépmíves Céh). Az OMP felkérésére 1931 nyarán dolgozta ki székely kulturális autonómia tervezetét. 1931 őszén alapító főszerkesztője lett a nagyváradi Erdélyi Lapoknak, melyet 1944. szeptember 14-ig, Nagyváradon bekövetkezett haláláig hivatalosan betöltött. Az 1930-as években Paál továbbra is az OMP egyik meghatározó egyénisége volt, aki az Elnöki Tanács tagjaként és főszerkesztő/közíróként egyik alakítója volt az erdélyi magyarság politikai arculatának. Széleskörű levelezésével (Gyárfás Elemér, Bethlen György) úgyszintén hatott a kisebbség vezető politikusaira. Részt vett és markánsan megfogalmazta véleményét a különböző közéleti vitákban (Makkai Sándor: Nem lehet), figyelemmel kísérte és támogatta a fiatalok különböző szervezkedéseit (Erdélyi Fiatalok, Vásárhelyi Találkozó). 1940 októberében, a második bécsi döntés után behívott képviselőként a magyar országgyűlésben az Erdélyi Párt frakciójának tagja, s mint ilyen több témában a párt szónoka. Élete utolsó másfél-két éve betegeskedéssel telt el, szívinfarktusban halt meg Nagyvárad egyik bombázása után.

Vált(oz)ások, törésvonalak, korszakok

Paál életpályáját öt nagy korszakra oszthatjuk: 1908–1918 között a magyar állam megyei tisztviselője, 1919–1926/27 között polgári radikális indítású kisebbségpolitikus, közíró és publicista, 1927–1931 között pártpolitikus és publicista, 1932–1940 között egy katolikus irányzatot képviselő napilap főszerkesztője és az OMP jobbszárnyának meghatározó személyisége, míg 1940 után a kisebbségiből újból többségivé vált erdélyi magyar politikusok egyike, az Erdélyi Párt színeiben országgyűlési képviselő. Paál esetében 1908–1918 között a magyar állam köztisztviselőjeként egy felfele ívelő karriert látunk. E pályafutás tört ketté a magyar állam szétesésével, amelynek fennmaradását Paál következetesen támogatta, pl. a köztisztviselők felesketésével, ugyanakkor az erdélyi, de különösen a székelyföldi regionális sajátosságok intézményesítésének híve lett még 1918 előtt. 1920 után a politikai aktivizmus szószólója az új állam politikai rendszerén belül, és az új állam épp alakuló jogrendszerének igénybevételével kívánta elérni a magyarság igényeinek kielégítését. Ehhez pedig egy minél erősebb politikai képviseletre volt szükség. Épp ezért az OMP-n belül a minél szélesebb alapokon történő politizálást, a munkásrétegek érdekeinek védelmét, a magyarajkú zsidók bevonását és a politikai nyitást is támogatta a román pártok felé. Politikai nézeteit tekintve Paál a húszas évek elején a Jászi Oszkár vezette polgári radikálisokhoz állt közel, és hitt a demokrata román erőkkel való eredményes politizálásban. E reményeitől Paálnak az 1920-as évek közepétől mindinkább búcsút kellett vennie. A bukaresti parlament kisebbségellenes törvényei, az erdélyi zsidóság egy részének a Zsidó Pártra való szavazása, a kisebbségi blokk (1927/28) eredménytelensége, majd a Nemzeti Parasztpárt sikertelen közigazgatási decentralizációja nyilvánvalóvá tették számára, hogy a kisebbségi magyarság, s főleg a székelység csakis önmagára számíthat. Ügyeit önmagának kell intéznie, anélkül, hogy abba ahhoz nem értő, a bukaresti központból kiküldött vagy betelepített személyek beleszólnának. 1927 utáni cikkei lényege az „Otthon-haza” fogalom önkormányzati tartalmának kidolgozása, az új államban való integráltság és otthonosság mint elvárás számonkérése és közösségi célként való meghatározása volt. Nála és másoknál is (pl. Gyallay Papp Domokos, Jancsó Béla, Makkai Sándor, Sulyok István) ekkor jelenik meg tudatosan, a román etnopolitikai rendszer marginalizációs törekvéseivel szemben az etnikai összezárkózás révén a nemzetkisebbségi (párhuzamos) társadalom eszméje. Ennek következménye a folyamatos határtermelés („mi” és „ők” állandó szempontja) és a változó alkuhelyzetek helyett, a közösségi egyenrangúság intézményesítésének (az autonómia) követelése. Ezek döntő évek Paál lassú radikalizálódása szempontjából. Ugyanis ekkor kerül előtérbe egyrészt a román belpolitikai válság, a „Tíz év Romániában”-tudat csalódottsága, az 1929 utáni gazdasági válság következményei, másrészt külpolitikailag Német- és Olaszország (befolyásának) megerősödésével, a határok revíziójának kérdése.1932-től Paál a korabeli katolikus és keresztényszocialista offenzíva részeként alapított Erdélyi Lapokat főszerkeszti. A román kisebbségellenes politikával szemben a cenzúra korlátozta kritikán túl, a nemzetközi viszonyok megváltozásának bemutatásával, a kisebbségi magyar pozíciók megvédése melletti érveléssel, a revíziónak a magyar közvéleményben a reményből a hitté való átalakulását erősítette. Nemzetfogalmába ekkor a zsidók már nemigen fértek bele, a nép és népiség váltak kulcsfogalmaivá. Külpolitikailag korán kimondta, hogy az erdélyi magyarság a Harmadik Birodalomtól várhatja el az anyaországhoz való visszatérését. Vezércikkei a keresztényszociális hivatásrendiség felé mutattak. (A lapnál a nemzetiszocialista ideológiát főleg Sulyok István terjesztette.) Az 1940 utáni években Paál új nemzetiség- és magyarságpolitikai helyzetben politizált. Több megnyilatkozása egy olyan etnocentrista politizálást tükröz, amelyben kulcskérdés az erdélyi magyar szupremácia mielőbbi megteremtése. Erre példa az Erdélyi Értekezleten (1940. október) elhangzott érvelése arról, hogy az észak-erdélyi magyar fiatalok ne tanuljanak románul; vagy a harmadik zsidótörvény megszavazása, még akkor is, ha épp Paál módosító javaslata enyhítette is annak szigorát, ugyanakkor a visszatérés utáni közigazgatási centralizáció kritikusa volt.

Otthonosság, Székelység, Önkormányzat

Jelentőségét tekintve Paál Árpád gondolkodásának középpontjában az otthon, illetve otthon-haza fogalom áll, annak különböző rokonértelmű variánsaival („otthontáj”, „otthonterület”, szülőföld stb.). Ez a fogalom – másokkal együtt, pl. „a súly alatt a pálma” metaforával – a kisebbségi közösségek kollektív azonosságtudatának folyamatosan újragondolt elemévé vált. Hiszen ennek révén lehet megragadni azt a közelséget, intimitást, amelyet az adott szülőföldhöz (tájhazához) való kötődés biztosít: a „valahol otthon vagyok” / „valakiknek fontos vagyok” érzését, az adott intenzív közösségi élethez való csatlakozás igényét. Ezekből levezethető, illetve ezekkel összekapcsolható Paál több, más fontos fogalma is. A társadalom legkisebb sejtjéből, a családból kiindulva Paál a kisebbséget egy különálló területi egységgel kötötte össze, amelyen az illető kisebbség területjoggal lenne felruházva. Ez arra hivatott, hogy megakadályozza a kisebbségi területnek az ország többsége általi eluralását, elnemzetietlenítését, és biztosítaná a kisebbség nyelvi, kulturális fennmaradását. Család, lokalitás és ezek intézményességéből kinövő népcsoport elitek, akik az otthonterületet intézményesíteni és működtetni tudják. A helyi önkormányzat, a kulturális autonómia mind a kisebbségi személyek gazdasági boldogulásához járulnának hozzá, amely szempont Paál számára a világválság idején lett mindennél fontosabb. Ez az „otthon-haza” földrajzilag elsősorban a többségében székelyek által lakott területre vonatkozott. Paál székely származására egész életében büszke volt. A Románia által aláírt kisebbségi szerződésben említett székely egyházi s kulturális autonómia számára mindvégig hivatkozási alap. Mind a többségi nacionalizmus, mind a kisebbségen belül jelentkező türelmetlenségek ellen hadakozik, amikor a székelyek különállását hangoztatja. A székely és a magyar érdekek nála egybekapcsolódnak, hiszen a székelység népességtöbblete a magyarság fenntartását is biztosítja Erdély más részeiben. A különbség a kettő közt Paálnál különben is csak nagyságrendbeli, noha fontos. Ellenben ami a magyarságnak érdeke, az a székelységé is, és ez fordítva is érvényes. Paál szerint mind a kulturális autonómiából, mind az otthontáj területjogából levezetett földrajzi-gazdasági adottságok (erdők, só, ásványvíz) kiaknázása az erdélyi összmagyarság előnyére válhat. Az önkormányzatiság szintén szerzőnk egyik kulcsfogalma. Az önkormányzati alapokon működő közigazgatás modellje a román nemzeti egységesítés elleni küzdelem varázsszava. A lokális gazdasági fejlődés záloga, a szülőföld iránti szeretet megnyilvánulása, valamint a helyi nyelv védelme valósulhat meg abban az önkormányzatiságban, amelyet Paál cikkek sokaságában követelt.

Válogatásunk Paál publicisztikai cikkeiből meghívás a hatalmas életművel való ismerkedésre. A szövegeket az eredeti stílusfordulatokat és sajátos kifejezéseket megőrizve közöljük. Csak magánhangzókat és toldalékokat javítottunk a jobb megértés érdekében. Célunk közírói munkásságának felmutatása volt a már számbavett kulcsfogalmakhoz kapcsolódó írásokkal. A politikai aktivitás tekintetében számon kérheti az olvasó, hogy a harmincas évekből miért nem közöltünk az első évekhez hasonló cikkeket. Nos azért, mert akkor a Magyar Lapokban már sokkal inkább világnézeti kérdéssekkel foglalkoztak az általa jegyzett vezércikkek. Ebből a válogatásunk utolsó blokkjában közlünk fontos írásokat. Három tanulmány áttekintő voltuk miatt került be a kötetbe, ezek folyamatokat ragadnak meg: a Katolikus Státus ügyét, a két világháború közti erdélyi közigazgatási rendszereket és a székelyföldi életlehetőségek beszűkülését. A Paál Árpád számára lényeges témákat, a két világháború közti időszak fontos problémáival foglalkozó írásokat válogattunk ki, amelyek a mai olvasó számára is fontosak lehetnek.


Bárdi Nándor virtuális könyvbemutatója: Paál Árpád: Válogatott írások

 

Ex Libris (rajzolta: Siklódy Ferenc) az előfizetők könyvei számára