Pécsi Györgyi ajánlja



Apor Péter Metamorphosis Transylvaniae című könyvét

 

„Kedves maradváink! Ezen régi erdélyi módot és szokást sokat gondolkodtam, ha deákul írjam-e le vagy magyarul. Végtére, hogy tisztábban és értelmesebben az dolgokat kitehessem, és maradváink is jobban megérthessék, eltökéltem magamban, hogy magyarul írjam.”

Ezek a maradvák most éppen mi volnánk. Jól választott Apor mester, értjük tisztán és értelmesen írt szövegét (deákul fél marék klasszika-filológus ha búvárkodná, állítólag a pápai udvarban se beszélik már a latint).

Maradva (maradék) maradéktalanul érti Apor mester háromszáz éves kicsit öreges, kicsit nyiszorgós magyarbarokk nyelvét, pedig még száz évig csiszolódik, mint a folyami kavics, míg egy siheder zseni egyetlen jánosvitézi mozdulattal helyére nem zökkenti a nyelv szekerét.

A nyelvet értjük, az észjárást értjük. Nincs új a Nap alatt, a kis népek sznobok vagy bugrisok, vagy sznob bugrisok – A. P. a nájmódi német ellen prüszkölődik, agitál: minek a kerestály (kristályserleg), ha derék erdélyi eleink – igen helyesen – fazékból itták a bort?!

Az olvasó itt megáll, sóvárog: mekkora lehetett az a fazék, és mit nem adna, ha meghúzhatna egy ilyes edényt… És mélázik: mit szólnának a mi ízlelőbimbóink ahhoz a borhoz? És Apafi fejedelem? – igaz atyai szeretettel vígan dicsérné vagy kiköpné a mi versenyborainkat is, szitkozván a szolgát, valahogy így: Aha, szamár bustya vére, lelketlen kurva fia, pogány kurva fia, szamár kurva fia!

Kis bőrös vagy fedeles hintó hat lóval, szolgákkal, töröksíppal, trombitával – Harley Davidson, Porsche, Audi –, pompázatosság, drágaság, extraigények, extraminőség, extraköltség. Változott-e lényegében a világunk? A relígiókból pártok lettek, az erélyes Bornemissza Anna és mind a fejedelemasszonyok már akkor emancipáltak voltak. A pórnép meg mindenkor szolgálta és ámulta a demarkációs vonalon túli előkelők világát.

De mégis! Ki nem mondta, gondolta, dohogta volna az „Új barbár század jövetelére” – Babitscsal vagy Babits nélkül, Apor Péterrel vagy Apor Péter nélkül, hogy – „A Régi jobb volt!”? Nem hiszem, hogy a régi Erdély együgyű alázatos ideiben egymás kebelére borultak volna minden rendű és rangú atyafiak. De hiszem, hogy valami mégis megváltozott az időben: elvesztettük a hitünket, hogy a régi, a valamikori tényleg jobb volt! A Paradicsomba vetett hitünk párolgott el valahol. Apor Péter még úgy birtokolta a hitet, mint a levegőt, a vizet, a földet, a két kezét. És ministránsfiúi áhítattal és szerelmes rajongással elmeséli nekünk a régi nyájas, gazdagságos Erdélyt.

A fásult lelkű olvasó nem hitte volna, hogy A. P. mesterrel együtt fogja fenemód sóvárogni azt a világot.