Kántor Lajos ajánlja



Bözödi György Székely bánja című kötetét

 

Legelőször magamnak ajánlom sűrűbb forgatásra, újra- és újraolvasásra Bözödi Györgyöt, aki éppen hogy megélte az első világháborút megelőző utolsó békeévet, majd elérkezett 1989-be is, de az úgymond romániai forradalomról végleg lekésett (noha mindvégig itthon maradt), november 25-én ugyanis letette román állampolgárságát, egyúttal székelységét sem élhette tovább; így aztán arra nem tudna válaszolni, hogy ma a székely bánja, vagy ellenkezőleg, székely támad. Fiatalabb sorstársaira vár a válasz, úgyhogy nekik ajánlom, nyomatékkal: olvassák folyamatosan, önmagukat szüntelenül ellenőrizve, Bözödi (Jakab) György 1938-ban először kiadott szociográfiáját.

A Székely Könyvtár igényes sorozatában (2012-től) olvasható új kiadás persze maradéktalanul kínálja a Székely bánja élményét, a józan, szigorú történelmi visszatekintést és a harmincas évek székelyföldi tapasztalatainak írói-riporteri összegezését. Mégis örülök, hogy a birtokomban lévő korabeli (a kolozsvári Farkas utcai Gloria nyomdában készült) második kiadás további gondolatokat indíthat el, mindenekelőtt Bözödi előszavával. Mert ilyen mondatok mondatnak el benne: „A múlt tévedései talán a jövő tanulságai lehetnek. Reményünket önmagunk erejébe kell vetnünk, nem a mások segítségébe, és belső erőt csak úgy nyerünk, ha megtisztítjuk szemléletünket és közelebb visszük a valósághoz...”
Még egy könyvből idézve toldom meg könyvajánlómat. Egy olyan könyvre hivatkozom, amelynek 1989. decemberi megjelenését Bözödi György már nem láthatta, bár a róla készült fényképek (nagyobbik fiam, Kántor László Bözödben készült fotói) még eljutottak hozzá. A Túlélő képek című kötet számára Bözödi egy korábban, egész pontosan 75 éves korában írt önéletrajzi emlékezését küldte el. Innen másolok ki néhány fontos mondatot:
„Amikor az első könyvemért, A Székely bánjáért hirtelen a Baumgarten-díjat kaptam, akkor már a nyakkendőmet a csokorról hosszúra eresztettem, és főleg a bajuszomat is kieresztettem, a hajam meg változatlanul félrefésültem. Igen, de aztán jött a fogház, és levágták a hajam, s én meg önként a bajuszomat is levágtam, hogy ne kelljen gondját viselnem”; „Szép volt a körutazás Móricz Zsigmonddal Erdélyben s főleg a Székelyföldön. És az az élmény, hogy egy nagy írót hogy lehet művein kívül, emberként így megszeretni, és hogy lehet, hogy ő is engem úgy megszeretett...”
Bözödi Györgyöt, a riportert, a nem akármilyen tapasztalatú és nem akármilyen humorú írót ajánlom hát a mai, olvasni, könyvekből is tájékozódni hajlandó fiatalok, a Székelyföldért, Erdélyért tenni akarók figyelmébe.