Mirk Szidónia-Kata ajánlja



A Székely Könyvtár sorozat Székely népi imádságok című kötetét

Még ötven éve sincs, hogy felfedezték és önálló folklorisztika műfajként elkülönítették az archaikus népi imádságokat. Egy olyan szövegvilág tárult az érdeklődők elé, melyben a kereszténységet megelőző pogány kor motívumaival, a középkori ember vallásos világképével, vágyaival, félelmeivel, középkori latin himnuszok folklorizálódott magyar változataival találkozhattak. A műfaj neve végérvényesen összefonódott Erdélyi Zsuzsanna nevével, hiszen nemcsak, hogy ő jött rá arra elsőként, hogy ezekre az imákra önálló műfajként kell tekinteni, de nagyszabású gyűjtőmozgalmat indított, melynek eredményeként több tízezer szöveget sikerült összegyűjteni az egész magyar nyelvterületről.

A Székely Könyvtár legújabb kötetébe Tánczos Vilmos Székelyföldön, valamint a székelység köréből kirajzott gyimesi csángók, moldvai székelyes csángók és a bukovinai székelyek körében lejegyzett népi imádságokat válogatott. Úgy gondolom, hogy a korábbi népköltészeti kötetek, a népballadák, népdalok, népmesék mellett méltó helyet foglalnak el ezek az imádságok. Ennek megerősítésére hadd idézzem Juhász Ferenc szavait: „És én, amit mondanék most, annyi csak: íme, hatalmas kincs birtokába jutottunk most, ezek a legtisztább népköltészetté vedlett imák nemcsak történeti múltunk, de költészet-múltunk a nép szívéből kitemetődött lángoló aranyleletei, erejük, igézetük tisztaságuk, mint az aranyláncoké és a tiszta csontoké. (...) Én népköltészetünk légfénylőbb rétegéhez hasonlónak mondom ezeket az imákat, amikben a nép élt, s amik századokon át népünkben éltek titokban. És szépségük és erejük nemcsak tartalmaikban van, de nyelvükben is, mert hallván őket, oly erővel ráz meg népem beszélt nyelvének gyönyörűsége, bátorsága, tisztasága és látomásossága, hogy költő-szívemben ámuldozva és szégyenkezve csak édesdeden mosolyogni és könnyezni tudok, mint Bartók Béla zene-örvényeiben, lángoló látomásaiban.”

A mi és a minket követő generációk számára ezek az imák már csak a szövegek, hiszen már nem része életünknek sem a vízvetés, sem az ónöntés, az erős idő vagy a boszorkányok távoltartására szolgáló ráolvasó imádságokat esetleg nagyanyáink szájából hallhattuk utoljára. Mégis, túl az olvasmányélmény „katarzisán” (példaként álljon itt Elindula Mária hosszú útra kezdetű ima néhány sora: „Asszonyunk, Szűz Mária elindula hosszú útra, / utak megszomorodának, / fennálló fák térdet, fejet hajtának, / égi madarak véres könnyet hullatának…”) fontosnak tartom, hogy emlékezzünk, újra felfedezzük a letűnt századok szellemi világát, mert népköltészetünk szerves részeként, múltunk lenyomatai. Sebesen száguldó világunkban pedig mi jelenthetne biztosabb talajt, mint ezek a lenyomatok!