Székely Könyvtár 2 – Mikes Kelemen: Törökországi levelek



Molnár Vilmos

Mikes Kelemen: Törökországi levelek
 
Mikes Kelemen Leveleskönyvének méltatói többnyire nem múlasztják el megemlíteni, hogy szerzőjére hatással voltak a kor híressé vált francia levélírói, Madame Sévigné és Roger Rabutin Bussy. Franciaországi kényszerű időzése alatt Mikes minden bizonnyal megismerkedett a francia művelt társaságokban éppen dívó olvasmányokkal. Az olvasás szenvedélye különben élete végéig elkísérte, leveleiben számos utalás található erre. A rodostói száműzetés véget nem érő várakozásában a könyvek ideig-óráig a szabadulás kapuiként szolgáltak.

Egész kis könyvtára volt ott magának a fejedelemnek is ─ aki szintén írta az ő Emlékiratait, Vallomásait ─, és a Portán sűrűn megforduló követségektől is hozzájuthattak olvasmányokhoz a száműzetésben élők. De amint Németh László találóan megjegyzi: „Mikes Kelemen nem a franciáktól tanulta el, ami a legjobb benne.”

Nem szükség arra tanulással tenni szert, ami az embernek születésétől sajátja. A fejedelem íródeákját meg lehetett fosztani mindenétől, még az annyira drága szülőföldjétől is, de ami a legértékesebbnek bizonyult számára a száműzetésben, a szülőföldje nyelvét, beszédmódját nem lehetett elvenni tőle. Azzal pedig alkalomról-alkalomra, negyvenegy éven keresztül meg tudta teremteni önmaga számára a székelyföldi ízeket, az otthonosság tünékeny látszatát, a saját különbejáratú Székelyföldjét. Nyelvével szállt szembe sorstalanságával, ha valakire, hát rá érvényes volt, hogy „nyelvében él”.
A székely nyelvjárásban folyton felbukkanó játékos szófordulatok, ironikus és önironikus megfogalmazási módok alkalomadtán elviselhetőbbé tették a nyomorúságot is. Hiszen lehetett volna siránkozni is azon, hogy még az sincs a házban, amire rendesen leülhet, de valahogy máris enyhült a szűkösség, ha ezt úgy mondhatta: „A házamban se szék, se asztal nem alkalmatlankodik. (...) Micsoda szép állapot, mikor el lehet lenni annyi sok házieszköz nélkül.” Vagy ha a hatalmas kajmakán lakomára hívta a magyar urakat, de éhesen kellett felállni az asztalától, s még inni sem adtak nekik, valamennyire csak mérsékelte a bosszúságot, ha erről epésen így lehetett számot adni: „De az italról szó sem volt. A’ való, hogy annyit ettünk, semmi szomjúságot nem okozott.” És amikor arról esik szó, hogy „az úri asszonyokat másképpen gyógyítják, mintsem a közönségeseket”, tán még a fejfejás is elővette volna jó Mikes deákot, ha hozzá nem tudja toldani: „Nyernek is rajta sokszor, mint Birtók a csíkban”. Azóta is törhetjük a fejünket, mit, hogyan és miféle csíkban nyert ez a bizonyos Birtók, hogy ily nevezetes személy vált belőle.
A magyar nyelv egyik nagymestere, Kosztolányi írja Mikesről: „...az első prózaírónk, aki társalgási nyelvünket szólaltatta meg.” El ne felejtsük hamar hozzátenni, hogy ez a nyelv, amelyen olyan jól lehetett társalogni már háromszáz évvel ezelőtt is, a magyar nyelv székely nyelvjárása. Székelyül igen alkalmatosan lehet eszmét cserélni mindenről, még a sínylődésről is, vagyis hogy arról kiváltképpen. Mintha direkt erre találták volna ki. Tömören és találóan, olykor meglepő hasonlatokat és szólásokat híva segítségül, úgy lehet vele elmondani valamit, hogy abban benne találtatik az illetőnek a viszonyulása is ahhoz a valamihez, meg úgy általában a véleménye mindenről és önmagáról, sanyarúan és sokszor mégis kacagtatóan.
Menedék is, fegyver is a nyelv. És a játéknak eszköze. Bízvást mondhatjuk, hogy ezt is tudta jó Mikes deák. Székelyül nemcsak egyszerűen kimond valamit az ember, hanem kicsit még meg is matatja. Ha éppen fogja a figurázás. Valahogy úgy (ha már ülőeszközről esett szó), mintha az ember nem ülne le első szóra egy számára szerfelett kényelmetlen székre, még ha némely hatalmak éppen erre adtak is neki elháríthatatlan parancsot, hanem előbb jól megforgatja, megbillegteti, minden oldaláról alaposan szemrevételezi, s hozzá még
gúnyos megjegyzésekkel is illeti azt a bizonyos ülőalkalmatosságot, hogy csak azután helyezze rá peckesen a hátsó felét. Mert azért így mégis más ülés esik rajta. Szinte még össze is barátkozik egymással az az ülep és szék. Ámbár a szinte és a valóban soha nem érnek össze, nem ehejt vannak azok egymástól, hanem ahajt, s úgylehet, az ülep is feszt fészkelődni fog az ilyen széken.
Hát ezt kellett megtanulnia szegény jó Mikes deáknak.

 

Czakó Gábor ajánlója
 

Ex Libris (rajzolta: Siklódy Ferenc) az előfizetők könyvei számára
 
 

Digitális verzió (pdf) letöltése