Szálinger Balázs ajánlja



a Székely népballadák című kötetet

 

Gyerekkoromban kísértett egy zalai népballada. És nemcsak a ballada, hanem a ballada története is. Az első sora: „Zalabaksán, Kósa Ferenc házánál…” Keletkezésének történetéről a nyolcvanas években megjelent egy könyv, abban azt írják, ez a legfiatalabb fellelt ballada magyar nyelven. Akár az utolsó is lehet. A balladagyűjteményben, ahol a könyvön kívül szerepel, az utolsó helyen van. Ennek a balladának az alapszövegét, a verset magát a dédapám, Horváth János írta.

A történet maga drámába illő. Nem hagyhatta szó nélkül a folklór. Az első világháború utáni új határok kettévágták Nyugat-Zalának a Hetés névre hallgató tájegységét. Egy túloldalra került faluból származó fiú egy Magyarországnak hagyott falu módos gazdájához állt be dolgozni, a munkáért cserébe a lány kezét ígérték neki. Az apa meggondolta magát, és szét akarta választani a fiatalokat. Mire azok az egyik mise után a fiú háborúból maradt fegyverével megölték magukat. A népharag nem engedte, hogy az apa külön temettesse a párt – ezt csak jó pár évvel később, az indulatok elülte után merte megtenni. A háznál dolgozott az akkor (1921-ben) húszéves dédapám – és nyilvánvalóan titkolta, hogy írt egy verset a történetről. Még idős emberként is próbálta tagadni, hogy ő írta az eredeti szöveget, de a könyv szerzője ügyesen nyomozott: lényegében minden szál rá mutatott. Emlékszem, nagyszüleim se szerettek nagyon beszélni a dologról, két-három generáció múlva is nagy szégyennek számított a páros öngyilkosság. Ja, igen, a családban: a lányáldozat, Kósa Anna testvére ugyanis egy másik ágról való dédanyám. Úgyhogy duplán érintett vagyok benne.

Teljes bizonyossággal sose lehetett kimondani, hogy ki volt a ballada szerzője. Dédapám valamennyire tagadta, hárított, nem is tudja nagyon, mi az, nála nincs példány stb. Aztán 2011 őszén meghalt a nagyapám (akinek Kósa volt az édesanyja), és a katonaládájából előkerült a ballada szövege, a dédapám kézírásával. Egyfelől megoldódott, végleg bizonyíttatott egy rejtély (ami azért annyira nem is volt az). Másfelől nem tudom, mit kéne kezdeni ezzel az egésszel. Mert valamit kéne, azt tudom, de azt hiszem, ez az egész nagyon meghaladja a képességeimet. Horváth János képességeit nem haladta meg. Ő megírta, és a ballada nyomait Dunántúlon négy megyében mutatták ki. Az igazi költő, akárhogy is: a nép költője, a név nélküli.

Ezért is világos, miért épp a Székely népballadák című kötettel kezdődik a Székely Könyvtár.