Demeter Szilárd ajánlja



Tamási Áron Ábel a rengetegben című kötetét

 

Ha azt mondjuk: Ábel, akkor a magyar nyelvterületen aligha találunk olyan irodalomkedvelőt, aki ne azonosítaná rögtön az éles elméjű székely legényt – egyfajta szimbólummá minősült át Tamási Áron regényfigurája. És kapásból idézzük: „Azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne.”

Ezzel most nem foglalkoznék, mert a vonatkozó passzust a trilógia harmadik kötetében találjuk (Ábel Amerikában), ám jelenleg az a megtisztelő feladat jutott nekem, hogy a Hargitára kövessem ezt a felcsíki gyerkőcöt, hiszen még csak ott tartunk, hogy Ábelt elszegődtette az édesapja fapásztornak.

Tudja Ön, hogy mit olvas a kényelmes kollektív emlékezet által csillagszemű hőssé fazonírozott aligemberünk a rengetegben? Nick Cartert és Buffalo Billt. Majd’ megszakad a szíve, amikor a csíksomlyói „páter-gvárgyián” a tűzre veti imádott filléres füzeteit. Ha ma élne, akkor az okostelefonjával vagy valamilyen kütyüvel játszana, és ha ma élne Tamási, akkor meg is írná ezt.

Mert Ábel legnagyobb titka az, hogy emberből van. Tele félelemmel, esendőséggel, némelykor gyávasággal – hogy aztán felülkerekedjen benne az élet tisztelete, a bátorság, Isten félése, és ami számomra a legmegkapóbb: embertársai szeretete.

Ábel nem éteri hős, Tamási pedig nem Coelho. Ha idézetes oldalakon szörfölünk, akkor ebből a műből a következő citátumot találjuk: „A madárnak szárnya van és szabadsága, az embernek pedig egyetlen szülőföldje és sok kötelessége.” Így is tartalmas az írói gondolat, csakhogy ezzel meghamisítjuk Tamásit. Ugyanis Ábelben ez a kunyhó résein kiszökő meleg, illetve a télen elköltöző madarak kapcsán fogalmazódik meg ilyenformán: „Úgy volna jó, hogy az ember is utánamenjen [a melegnek], de hát a madárnak s a melegnek szárnya van és szabadsága, az embernek pedig egyetlen szülőföldje és sok kötelessége.”

Nagyon nem mindegy. Így, ebben a formában kevésbé fennkölt, de gazdagabb. Emberibb. És ha kilúgozzuk az emberit Ábelből, saját magunkat csapjuk be. Mert valóban elsődleges a szülőföld és a kötelesség, de azért egy kis meleg sem ártana. Ezek vagyunk mi.

Olvassunk tehát Tamásit!