Könyvek

Székely Könyvtár 14 - Balázs Ferenc: A rög alatt




Ferenczes István

 

Balázs Ferenc: A rög alatt

 

Valahányszor Balázs Ferenc műveit vagy a róla született irodalmat olvasom, óhatatlanul Thomas Mann A varázshegye ugrik be kísérőnek. Azt hiszem, elsősorban azért, mert – bár nehezen tudnám elképzelni Balázs Ferencet abban a felső tízezer számára hozzáférhető tüdőszanatóriumban – jó lett volna, ha többet él harminchat évnél, ergo: többet ír, alkot, s nem csak a Bejárom a kerek világot, A rög alatt és Zöld árvíz című főműveit hagyja az erdélyi utókorra. Másfelől Thomas Mann hőseinek túlfűtött érzelmi, szellemi életének, cselekvésre vágyó, de a cselekvésig el nem jutó, egész pontosan: az önpusztítás steril szenvedélyeinek mélyére szálló varázshegyi miliőben találtam egyféle magyarázatot a mészkői unitárius pap felfokozott mindennapjaira, hiperaktivitására. A svájci szanatórium beteg, halálraítélt, vegetáló világa mögött, az élet pillanatokkal mérhető rövidségének a tudata mélyén ott sikolt a kilátástalanság, hiánya a hitnek, a szeretetnek, ahonnan nem érdemes visszatérni az aktív, tevékeny életbe.





Székely Könyvtár 13 - Tamási Áron: Ábel Amerikában




György Attila

 

Tamási Áron: Ábel Amerikában

 

Bizony, Ábelnek is el kellett menni a világ túlsó oldalára, hogy megtudhassa: azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne...

És ez így helyes, mert ahhoz, hogy megtaláljuk a helyünket, sokféle utat kell bejárni. S nem is az utazással van a baj. Hanem többnyire a hazatéréssel. Ez az utolsó nagy próba.

Az Ábel Amerikában, az Ábel-trilógia utolsó része ezt a katartikus útkeresést zárja le, s ebben a harmadik részben teljesedik ki Ábel személyiségfejlődése. Így lesz belőle ember, és magyar, és székely. Mert tanulni és tapasztalni is kell, nem csak érezni.





Székely Könyvtár 12 - Tomcsa Sándor: Válogatott írások




Molnár Vilmos

 

Tomcsa Sándor: Válogatott írások

 

Vannak művek, amelyek bár nem felejtődnek el teljesen, de egy időre mintha elhalványulnának a köztudatban, hogy aztán évek teltével az olvasó a reveláció örömével fedezze fel ismét őket. Főleg ha időközben olyan változások történtek a mindennapokban, amelyek mintegy nyomatékosítják a már-már elfeledett írás érvényességét, olyan helyzet jött létre, amikor a régen írott mű ismét maiként hat. „És ha belenézek a világba most, úgy látom, hogy alkalom humorra és felháborodásra még mindig akad elég” – írta Tomcsa Sándor úgy közel hetven éve, de hajszálra klappol a mai helyzettel is.





Székely Könyvtár 11 - Hermányi Dienes József: Nagyenyedi Demokritus




Lövétei Lázár László

 

Hermányi Dienes József: Nagyenyedi Demokritus

 

Hermányi Dienes József 1758 őszén kezdi írni Emlékiratát, néhány hónappal később, 1759 közepén viszont már Nagyenyedi Demokritus című anekdotáskötetén dolgozik. Vajon miért hagyta abba Emlékiratát diákévei tárgyalásánál, és miért váltott át az anekdota műfajára? Legalább háromféle válasszal próbálkozhatunk:

1. az Emlékirat írása közben talán megsejtette, hogy a XVIII. század eseménytelensége még neki, az „enyedi első papnak” sem nyújtott emlékiratba kívánkozó élményanyagot;





Székely Könyvtár 10 – Farkas Árpád: Válogatott versek




Fekete Vince

 

Farkas Árpád: Válogatott versek

 

„…a vers nem azért fogalmazódik meg, hogy a könnyzacskókat ingerelje és ellágyítsa a szíveket. Éppen ellenkezőleg: azért születik, hogy megkeményítse azokat.”

(Ecce poeta. Farkas Árpáddal beszélget Benkei Ildikó)

 

A ritkán megszólaló, „szűken mért” szavú, versben keveset beszélő költőink közé tartozik. Teljesen készen, abszolút teljes fegyverzetben érkezett, „panyókára vetett kabáttal”, kamaszos lendülettel, ám érett férfiúra jellemző komolysággal, komorsággal és felelősségtudattal; a „politikum gerjesztette mámorból” való kijózanodás utáni „másnaposság” érzésének keserű tapasztalatával, összeszorított fogakkal, sziszegve sem szolgáló makacs elhatározással. Talán innen jöhet, a genetikai meghatározottságon túl, az a dacos konokság, ami ennek a költészetnek az egyik alapvető meghatározója.





Székely Könyvtár 9 – Zsögödi Nagy Imre: Följegyzések




Molnár Vilmos

 

Zsögödi Nagy Imre: Följegyzések

 

„Este azzal voltam elfoglalva, hogyan jöjjek be; reggel, hogy miképpen váljak le a házról” – írja gyermekkorára emlékezve a festő Nagy Imre a Följegyzésekben. Egy idilli gyermekkor képe rajzolódik ki, amelyben a felcseperedő emberpalánta az alváson kívül minden idejét a szabadban, vízpartokon, erdőkön és mezőkön tölti, s az önmagára meg a világra eszmélése is a természettel való szoros kapcsolat mellett és nyomán történik.

A halászat, madarászat, vadászat egész életében kedves elfoglaltsága maradt, s nemcsak sok örömet szerzett neki, de megfigyelőképességét is erősítette. A jó festő mindenekelőtt jó megfigyelő kell legyen. Nemcsak kívülről ismerni meg alaposan a dolgokat, lényeket, de kilesni jellemző sajátosságaikat is. A természet megtanít hallgatva figyelni: a halász-vadász-madarász tevékenysége eleve eredménytelen, ha nem tud néma, de erősen figyelő részévé válni a tájnak. „Hallgass, légy csendben, s minden megszólal” – fogalmazza meg a titkot Nagy Imre.





Székely Könyvtár 8 – Tamási Áron: Ábel az országban




György Attila

 

Tamási Áron: Ábel az országban

 

Van, amikor azért könnyebb a rengetegben, mint az országban. Már csak azért is, mert Ábelnek néha könnyebb eltévedni az országban, mint a rengetegben – persze, csak időlegesen, hiszen végső soron mindkettő az övé. Az övé is.

Amennyiben az Ábel a rengetegben az Atya jegye alatt zajlik – hiszen mégiscsak egy atyai környezet az, kicsit zord, kicsit rideg, de otthonos, és árad a szeretet belőle, akkor is, ha semmi más nem maradt –, úgy az Ábel az országban a Fiúé. A mindenkori első, vagy harmadik, vagy nyolcadik népmesei fiúé, aki elindul szerencsét próbálni az idegenségben: no egyelőre nem hetedhétországon túlra, csak éppen „ide”, egy erdélyi nagyvárosba.

És kiderül, amit mi, Ábel-fajták mindig is tudtunk: az emberek, épületek és a napi megélhetés útvesztőjében néha nehezebb megtalálni a helyes utat, mint a rengetegben.





Székely Könyvtár 7 – Benedek Elek: Székely népmesék




Mirk Szidónia-Kata

 

Benedek Elek: Székely népmesék

 

Azt, hogy olvasó emberré váltam, elsősorban nagymamámnak köszönhetem. Ma is szívesen emlékszem vissza a nála töltött vakációkra, főleg az esti rituálékra, amikor a meleg dunyha alá bebújva türelmetlenül vártam az esti mesét. Legtöbbször könyv nélkül szőtte csodás történeteit, amelyekben észrevétlenül váltam főszereplővé, s minden este királylányként vagy szegény ember okos lányaként aludhattam el.

A mesék aztán hű kísérőim lettek, hallgatóból olvasó lettem, olvasóból édesanyaként ismét mesélő.

Nem szégyellem bevallani, gimnazista koromig rendszeresen olvastam meséket, legszívesebben két kedvencemet hordoztam magammal, egy Arany László- és egy Benedek Elek-kötetet, s hangulatomtól függően vettem sorra a meséket: szép Cerceruskát, a pásztorlegény botját, a vörös tehenet.





Székely Könyvtár 6 – Apor Péter: Metamorphosis Transylvaniae




Lövétei Lázár László

 

Apor Péter: Metamorphosis Transylvaniae

 

„Bezzeg régen” – kezdi Apor Péter Metamorphosis Transylvaniae című könyvének Tizenkettődik cikkelyét, s első olvasás után még mi is elintézhetjük egy ilyen felkiáltással a Metamorphosis...-t: 60 évesen írta a könyvet az öreg, naná, hogy szebbnek és jobbnak látta fiatalságát, mint az 1730-as éveket! S mintha maga Apor Péter adná a lovat alánk, hogy elhamarkodottan ítéljünk! Mert íme, mit ír ez a „vén reakciós” (ahogy egyik méltatója nevezi Aport) könyve utolsó soraiban: „Isten tudja, ír-e utánam valaki, vagy sem; azér írám le, hogy (...) az maradváink emlékezzenek meg régi alázatos együgyűségiben Erdélynek gazdagságáról, az nájmódi mellett való koldusságáról”. S ami ezeket a sorokat megelőzi, tényleg nem sokkal több afféle részletező (igaz, rendkívül plasztikus, felbecsülhetetlen művelődéstörténeti értékeket rejtő) leírásnál mindenről, ami régi, ami tehát jó (ételről, italról, edényekről, bútorokról, ruházatról, táncról, kocsikról, temetési és lakodalmi szokásokról, szitkozódásról és alázatosságról), illetve mindenről, ami új, ami „német”, ami rossz, ami megváltoztatja a szokásokat, a gondolkodásmódot, még a nyelvet is (gúnyolódik is eleget Apor a jövevényszavakon, igaz, szójátékai inkább bájosak, mint szellemesek: „reggeli kávé, herbathé, csukolátának híre sem vala; ha valakinek azt mondottad volna: kell-e thé, talám azt tudta volna, hogy tezed” stb.). Első olvasásra tehát „csak” nosztalgiázó visszaemlékezés Apor Péter könyve. De csak első olvasásra!





Székely Könyvtár 5 – Kányádi Sándor: Válogatott versek




Fekete Vince

 

Kányádi Sándor: Válogatott versek

 

„Miért nem lóg a falon ez a költő bácsi?” A kérdést egy kisiskolás tette fel valamikor a hetvenes évek vége felé a tanító néninek. Nyilván tetszett neki az ünnepélyre kiosztott, szavalásra kapott költemény, és képtelen volt felfogni, hogy az osztályterem, vagy a folyosók falain függő képek között miért nem szerepel az ő versének a szerzője is. Lehetőleg nagy szakállal, kackiás bajusszal, oldalán karddal, de legalább egy könyvvel a bal kezében, miközben révülten nézi az őszi tájat, a borongó felhőket, s jobbjában egy pennát tart, készen arra, hogy mindjárt papírra is vesse a látottakat. „Miért nem lóg a falon?” – ismétlődött meg a kérdés. A tanító néni már készen volt a válasszal: „Mert él, fiacskám.” „Igen?” – hangzott a csodálkozó hang, mert a válasz nem elégítette ki, hiszen élőnek is volt ott képe, és nem is akármilyen helyen. Az igaz, hogy az az illető nem volt költő bácsi.





Oldalak